Az 1992. évi XXXVIII. törvény az államháztartásról - törvény 15/b. § szerint:

"15/B. § (1) Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő - a nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű - árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezését (típusát), tárgyát, a szerződést kötő felek nevét, a szerződés értékét, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartamát, valamint az említett adatok változásait közzé kell tenni a szerződés létrejöttét követő hatvan napon belül. A közzétételről az állami, illetve önkormányzati szerv nevében szerződést kötő személy gondoskodik. A közzététel módjára a 15/A §-ban foglalt rendelkezések az irányadóak. Önkormányzati rendelet a kötelezően közzétételre kerülő szerződések értékhatárát nettó ötmillió forintnál alacsonyabb összegben is meghatározhatja."


Szerződés

tipusa

Szerződés tárgya -érvényeségi ideje

Szerződő fél neve (Partner)

Kötelezettségvállaló

Szerződés bruttó érték (ezer Ft)

Árubeszerzés-közbeszerzés

MTZ erőgép és pótkocsi vásárlás 2008.12.31.

BICSAK Kft. 6400 Kiskunhalas Malom sor 8.

Visnyei Miklós Polgármester

9.993

 

Árubeszerzés-közbeszerzés

 

 

Személygépkocsi- OPEL Vivaro vásárlása-2008.12.31.

 

Duna Autóház Kft. 6500 Baja, Keleti krt. 28.

Visnyei Miklós Polgármester

 9.727

Építési szerződés

Szennyvízelvezetés és szennyvíztisztításának biztosításához kapcsolódó kivitelezési munkák elvégzésére- 2009.06.08.

Probart Kft. 6760 Kistelek Ede utca 6-1.

Visnyei Miklós Polgármester412.2742

Adás-vételi szerződés

Épület vásárlás – 2009.07.07.

Egyetértés Mg-i Szövetkezet 6411 Zsana V. kerület 66.Visnyei Miklós Polgármester 5.000

Megbízási szerződés

Szervező-, tanácsadó feladat elvégzése -

Tiszaszolg Kft. 6760 Kistelek Kossuth utca 88.Visnyei Miklós Polgármester13.837

Adás-vételi szerződés

Vagyoni értékű jog vásárlásKiadó Plusz Kft. 6400 Kiskunhalas Batthyányi u. 41.Visnyei Miklós Polgármester7.250
Megbízási szerződés

Közbeszerzési eljárás lefolytatása

 

Interistra Kft

6400 Kiskunhalas

Galagonya u 5

Visnyei Miklós Polgármester3.125
Megbízási szerződésProjekt menedzsment 

Interistra Kft

6400 Kiskunhalas

Galagonya u 5

Visnyei Miklós Polgármester3.112
Vállalkozási szerződésÚj egészségügyi centrum kialakítása

Merkbau Kft

Kiskunhalas

Jókai u 81-83

Visnyei Miklós

 Polgármester

69.759

Vállalkozási szerződés

Lovascentrum kivitelezése

HPQ Építőipari és Minőségbiztosítási Tanácsadó Kft

6720 Szeged

Arany J u 7

Visnyei Miklós

 Polgármester

74.481
Építési műszaki ellenőri szerződésÚj egészségügyi centrum kialakítása

Vígh Ernő ev.

6400 Kiskunhalas

Sóstói szölők 43125

Visnyei Miklós

 Polgármester

531

Vállalkozási szerződés

Új egészségügyi centrum kialakítása elektromos műszaki ellenőrzés

Kuti\\\'S Kft

6400 Kiskunhalas

Bokányi D. u 13

Visnyei Miklós

 Polgármester

125

Vállalkozási szerződés

Új egészségügyi centrum kialakítása épületgépészeti műszaki ellenőrzés

Halas-Terv Bt

6400 kiskunhalas

Mátyás tér 7

Visnyei Miklós

 Polgármester

225

Vállalkozási szerződés

Lovas pálya talaj előkészítése füvesítésre, és csapadékvíz elvezetési munkái

Halas- Geoterm Kft

6400 Kiskunhalas Paprika u 38

Visnyei Miklós

 Polgármester

6.175
Megbízási szerződésFőtér és központi park rekonstrukciós kivitelezési terv 

Inverzit Line Kft          6000 Kecskemét, Lukács Gy u. 6

Visnyei Miklós

Polgármester

275

Vállalkozási szerződés

Idősek Otthona kapuszerkezet átalakítása

Metalring Kft            6400 Kiskunhalas, Szilády Á. u. 40                   

Visnyei Miklós

Polgármester

850
Vállalkozási szerződés 2500 tonna zúzott kő vásárlásaKŐKA Kő- és Kavicsbányászati Kft  7301 Komló Pf:73

Visnyei Miklós

Polgármester

3.577
Vállalkozási szerződésEgészségügyi centrum épületenergetikai tanúsítvány készítése

Eneren Kft                6400 Kiskunhalas   Nemzetőr u.10

Visnyei Miklós

Polgármester

175
Vállalkozási szerződésZúzott kő fuvarozásaÖrdög Zoltán ev. 6411 Zsana IV. körzet 8.

Visnyei Miklós

Polgármester

8.708
Vállalkozási szerződésEgészségügyi Centrum bútorzataDoramina Kft             6400 Kiskunhalas  Szegedi út 8

Visnyei Miklós

Polgármester

2.256
Vállalkozási szerződésLovas pálya füvesítése

Halas- Geoterm Kft

6400 Kiskunhalas Paprika u 38

Visnyei Miklós

Polgármester

6.226
Vállalkozási szerződésIdősek Otthona, ravatalozó, óvoda és iskola festési munkálataiMáz\\\'O Lock Építőipari Bt   6400 Kiskunhalas, Jókai u 63

Visnyei Miklós

Polgármester

4.174
Vállalkozási szerződésEgészségügyi Centrum  lamellás árnyékolókBálint E.C. Árnyékolástechnika 6400 Kiskunhalas Szénási u 15  

Visnyei Miklós

Polgármester

231
Vállalkozási szerződésLovas Centrum bútorzataDoramina Kft 6400 Kiskunhalas Szegedi út 8

Visnyei Miklós

Polgármester

900
Megállapodás megszüntetéseFogorvosi ellátásVedent Gyógyászati Bt 6400 Kiskunhalas Kölcsey u 10

Visnyei Miklós

Polgármester

1.500
KölcsönszerződésKölcsönPusztamérges Község Önkormányzata 6785 Pusztamérges Móra tér 2

Visnyei Miklós

Polgármester

6.500
 

Gazdálkodás egyéb adatai

 

 

 

A hivatal tulajdonában lévő gépjárművek:

 

Gépjármű típusa

Darabszám

 

 

Toyota Hiace

1

 

 

Suzuki Swift

1

 

 

Opel Vivaro

1

 

 

ÖSSZESEN

3

 

 

Járművek száma (db)

Járművek átlagos életkora (év)

Összes futott km

Átlag km

Beszerzési ár (ezer Ft)

Személygépkocsi

3

5

 

 

17000

         

 

 

 

A hivatal köztisztviselőinek külföldi kiküldetése:

Sorszám

Kiutazók száma

Célország

Utazás célja

Utazás dátuma

Utazás költség-vetést terhelő része (ezer Ft)

-

-

-

-

-

-

A hivatal mobiltelefon használati költsége:

 

 

Mobiltelefonok száma (db)

Kifizetett mobil számlák összege (ezer Ft)

Korlátlan használatú

 

8

3,5-20

Korlátozott használatú

 

 

 

Összesen:

 

8

 

 

Államháztartás alrendszereiből nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési támogatások:

Sorszám

Kedvezményezett neve

Támogatás célja

Támogatás összege (ezer Ft)

 

Nem volt

 

 

 

A hivatal által társadalmi szervezet részére juttatott központi költségvetési támogatás adatai:

Sor-

szám

Kedvezményezett neve

Támogatás célja

Kötelezettségvállaló

Támogatás összege (ezer Ft)

1.

Nem volt

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

Létszám, személyi juttatások

Közfeladatot ellátó szervnél foglalkoztatottak

ét   Létszáma (fő)

45 fő

Személyi juttatások összesen  (Ft/hó)

9.324.000 Ft/hó

 

Vezetők és vezető tisztségviselők

Illetménye összesen

 

       5        1.206.600    Ft/hó

R   Rendszeres juttatásai összesen

 

  0 Ft/hó

Rendszeres költségtérítés összesen

 

1.fő részére polgármesterek költségáltalánya jogcímen havi 104.355  Ft/hó

 

Egyéb, alkalmazottaknak nyújtott juttatások

Cafeteria juttatás 

Köztisztviselők:

Közalkalmazottak: 

Fizikai alkalmazottak:

Közmunkás fizikai alkalmazottak:

 

 

200.000 Ft /fő /év

200.000 Ft /fő /év

200.000 Ft /fő /év

  85.710 Ft /fő /év  

Munkába járás térítése (Ft/fő/hó)

  12     ösz.: 60.000  Ft/hó

Ruházati költségtérítés Köztisztviselők                      Ft/fő/év

Közalkalmazottak                 Ft/fő/év

Fizikai alkalmazottak:           Ft/fő/év

 

-

Éves költségvet. r. alapján

Éves költségvet. r. alapján