Zsanai  népdalkör

 

 

Énekkarunkat Kovács B. Katalin falugondnok hozta létre 2001. március 1-én. Vezetőnknek Visnyeiné Fődi Irén óvónőt választottuk. Lelkes kis csapatunk azóta is rendszeresen összejár, kitartóan próbálunk, és rendezvényeken fellépünk. A község vezetői megbecsülésük jeléül elegáns fellépő ruhával támogatott bennünket.

         A Művelődési Ház kis termében heti rendszerességgel összejövünk, ahol a soron következő fellépésre közösen összeállítjuk a műsorszámokat, a többféle szöveg és dallamvariációból kiválasztjuk a legmegfelelőbbet, és azt begyakorolva állunk ki a „nagyérdemű” elé.  Egy -egy népdalcsokor között szóló énekek és szavalatok színesítik a repertoárt.

         Nem csak a helyi kulturális eseményeken lépünk fel, így március 15-én, Bornapon, Augusztus 20-i Falunapon, Nyugdíjasok napján, az Idősek Szociális Otthonában stb., hanem vidéki meghívásokat is szívesen elfogadunk. Így énekeltünk már Jásszentlászlón, Pusztamérgesen, Kiskunhalason, Kígyósban, Öttömösön, Balotaszálláson, és 2003-ban Érsekhalmán, az V. Vass Lajos Népzenei Találkozón, ahol az első alkalommal zsűri elé kiálló kórusként minden résztvevő, néző és a versenytársak egyaránt szurkoltak. Nem hiába, mert a bíráló bizottság Népdalkörünket ezüst fokozattal, a kórusból szólót éneklő Krammer Jenőt bronz fokozattal jutalmazta. Ezzel a teljesítménnyel olyan kórusokat hagytunk magunk mögött, akik már 10-15 éves tapasztalattal rendelkeztek, illetve citera kísérettel énekeltek. 2005-ben a VI. Vass Lajos Népzenei Találkozón kórusunk bronz minősítést nyert. A szólót éneklő Krammer Jenő pedig bronz minősítést kapott.

2007-ben a kórus szabadszálláson a területi minősítőn kiváló értékelést kapott, Krammer Jenő szóló énelkő pedig arany fokozatot. Ezen eredmények további lelkes munkára ösztönöznek bennünket.

         Együttesünk sorai körött családi hangulat uralkodik. Szívből jövő jókívánságokkal köszöntjük fel a névnapjukat, ünneplőket. Közös programokat is szoktunk szervezni a magunk szórakoztatására. Így közös kirándulást tettünk már több alkalommal is a Kiskunmajsai Gyógy- és Termálstrandra, illetve a Szegedi Nemzeti Színházban együtt tekintettük meg a „Marica grófnő” című operett előadást. Szerveztünk magunknak ebéddel egybekötött vidám, vetélkedős szombat délutánt is.

Álló sor: Visnyeiné Fődi Irén, Németh Mihály, Krammer Jenő, Gazdag István, Lentner Jánosné

Középső sor: Takács Zoltánné, Tóth B. Károlyné, Kovács Lászlóné, Birgés Mihályné, Paplógó Ferencné

Ülő sor: Visnyei Miklósné, Szögi Imréné, Koleszár Péterné

Zsanai Hagyományőrző Asszonyok

 

 

 

 

Modern világunkban újra teret hódít a magunk által készített, szép, dekoratív, értéket képviselő kézimunkázás.

2002. óta elevenítjük fel e hagyományt. Mindenki a maga által kedvelt technikával készíti el a kiválasztott munkát. Felújítunk régi mintákat, de napjaink népművészeti motívumaival is örömmel foglalkozunk. Állandó tagok mellett vannak aktív kézimunkázók, akik egy-egy alkalommal segítséget, tanácsot, ötletet kapnak, s ezután önállóan dolgoznak.

Szakkörünk már számos kézimunkával gazdagította a faluközösséget. Felújítottuk templomunk és művelődési házunk textíliáit. Különböző ünnepélyekre hímzett ajándék tárgyakat készítettünk.

Aktív részesei vagyunk a helyi és vidéki kézimunka kiállításoknak.

 

 

Vezető: Lentner Jánosné (lent balról)

Tagok: Németh Mihályné, Rácz Kálmánné (álló sor) Koleszár Péterné és Kálmán Mihályné (lent jobbra)

 

 

A Zsanai Római Katolikus Egyházközség története

1964-ig

 

 

Zsanán egyházközség állott fenn a mohácsi vész előtt hívekkel és templommal. Erről utólag tanúskodik a mostani templom tornyában lévő harangfelirata:

 

 

Zsana Pusztán a mohácsi vész előtt fennállott Róm. Kath. Egyház emlékére öntette a kiskunhalasi Katolikus Népszövetség az 1925. Szentévben.

Szent István királyunk könyörögj az 1914-1918. évi világháborúban elesett hősi halottainkért.

 

 

Öntötte: Bodicsi és fia Ferenc Baján 1622. sz.

 

 

A török hódoltság kezdetén tehát fennállott Kiskunhalas határában Halas város Boldogasszonyegyháza, Epend, Kőkút, Árokegyháza, (Gerendegyháza) Szent Gál, öt ismeretlen nevű falu Tajó, Zsana, Balota, Felsőkistelek, Alsókistelek pusztában és beolvadt a határba Fejéregyháza, Bánegyháza, és Tekárd helységek egy része.

1566-ban, midőn a török Szigetvárral elfoglalta a Duna-Tisza közén oldalvédként Krimi félszigetről jött tatár horda vonult végig, s ekkor a régi falvak, városok nagy része elpusztult, köztük Halas városa is. Három évig volt lakatlan a város és 1569-ben Szokolai Musztafa budai pasa parancsára egy régi feljegyzés szerint új lakosok szálltak meg. Az akkori protestáns lelkész Miskei György feljegyzése szerint a város régi temploma még állott, mert az akkori borzalmas időkben, rablók által meggyilkolt szegedi lakosokat a templom alá temették el 1575-ben.

Saját feljegyzése szerint a lelkész sem bátorkodott állandóan itt lakni. A környékből kipusztított magyarok helyét rácok foglalták el.

Halas város az 1580-82. és 1590-91. évi török adólajstromok szerint még fennállott és Bodrog megyéhez tartozott és a bajai nahijébe (járás, bírósági körzet) volt beosztva.

Az Eger városa ostromára felvonuló török seregek 1596 körül Halast az egész Duna-Tisza közével elpusztították, így az egykori jelentés szerint Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös fele maradt csak meg.

 

 

A török uralom után 1691-től Halas város Bodoglár, Tajó, Zsana, és Kőkút puszták, mint kunsági kerületek, a Hamar Istvántól megvett puszták pedig Halas város zálogba vett birtokának tekintették.

 

 

Halas tehát 1596-1600 között teljesen elpusztult. Mikor a békésebb viszonyok helyreállottak, 1625-1630 között Baranyának Ormánság nevű vidékéről tisztán református telepesek szállottak meg, úgy hogy még 1745-ben is néhány gazdasági cseléd és pásztor alkotta csak az igen kevés számú katolikus lakosságot, akiknek lelki gondozását a Majsai plébános végezte. A mai templom 1769-ben épült fel. Ekkor lett Halas önálló plébánia és első plébánosa Schróth Imre volt, akit hamarosan Bunkóczi Ferenc váltott fel.

 

 

Az alábbi számok mutatják Halas katolikusainak fejlődését, a pusztákkal együtt:

 

 

1769: 61 fő 1771: 150 fő 1781: 1103 1790: 1762 1804: 1958 1869: 4435

1880: 6028 1910: 13 972 1920: 16 096 1930: 17 000 1960: 25 000

 

 

Érdemes megemlíteni, hogy 1770 körül az akkori református lelkész nem jó szemmel nézte a katolikusság fejlődését, ezeket írta:

"Gyűlt az országnak minden zugából érdemellen és többnyire rosszról jelelt pápista nép, ezen kin anyaváros drága órán, s véren szerzett földjére és behozta magával a nagyobb rossznak keserű magvát, megfosztotta az eklézsiát és communitást egyforma-hitűségből folyó csendességtől, s több más, itt önként elhallgatott lelki és testi boldogságától, aminek ízekben gyümölcseit azóta bokrosan kóstolgatni elég szerencsétlenségünk vagyon".

 

 

Jelentés a középkori Zsana község település helyén végzett régészeti megfigyelésekről

 

 

Zsanapuszta a kiskunhalasi határnak egy részét, amely a várostól délkeleti irányban terült el. A pusztát 1949-ben szakították ki a kiskunhalasi határból és ott új községet építettek. Az új község a várostól a szegedi út mentén mintegy 15 km-re fekszik. Először "Zsanaeresztő", majd 1958 óta Zsana e község neve.

1961. május 3-án Janó Ákos a kiskunhalasi Thorma János múzeum igazgatója a kutatásról a következőket jelentette:

"A községbe kiszállva a helyi tanács elnöke elmondotta, hogy e területen az erdőgazdaság traktorral mélyszántást végzett abból a célból, hogy azután erdőt telepítsen. A traktor szántás közben tömegesen forgatta ki a földből a csontokat. A szántást ugyan már nem lehetett leállítani, de az erdő telepítését ezen a helyen ideiglenesen felfüggesztették.

A helyszínen valóban csontok tömegét találtam, emberi koponyák és csontok terítették a földet mintegy 30 m sugarú körben. A föld felszínén találtam 15-20 db terméskövet és néhány középkori égetésű téglát is. A terméskövek között egy kockaalakban faragott és egy boltozatzáró kőhöz hasonló faragású is volt. A többi terméskő alaktalan és törmelékes. Ilyen termésköveket még a múlt században is bányásztak ki a földből ezen a tájon. Erre utal a közeli "Kőkút" határrész elnevezése is. A terület, ahonnét a csontok, terméskövek és téglák előkerültek, az Alsó-zsanai iskolától északnyugatra, mintegy 300 m távolságra van. A helyi hagyomány úgy tartja, hogy a középkori falu ezen a területen volt. Nagy Szeder István 1932-ben készült kiskunhalasi határtérképe is templomhelyet jelöl ezen a helyen.

A fentiek szerint valószínűnek tartotta, hogy az említett helyen a középkori Zsana falu temetőjére bukkantunk, amely valószínűleg a falu terméskőből alapozott temploma körül terült el.

1961. április 24-én Verák József múzeumi tudományos munkatárssal ismételten kiszálltam a községbe és a lelőhelyet újból megvizsgálva az alábbiakat tapasztalom: a földből kiszántott csontok valóban Zsana középkori falu temetőjéből kerültek felszínre, mely temető a falu temploma körül terült el. Kutatóárok segítségével sikerült megtalálni a templom helyét is.

A föld elszíneződéséből kétségtelennek látszik, hogy a falu észak-déli irányban elnyúlva két vízállásos terület közötti dombháton feküdt. A víz keletről és nyugatról határolta a falut, és amellett, hogy egyben védelmül is szolgálhatott, a vízi élet lehetőségeit, a halászat, rákászat és nádgazdálkodás feltételeit nyújtotta a falu lakói számára. Valószínű, hogy a középkorban a falu helyét képező dombhát, a mainál magasabb, a vízállásos terület pedig mélyebb volt, melyek szintkülönbségét a szél és homok idővel nagyban csökkentette.

A két vízállás között két egymással párhuzamos, sárga-vörös-barna fölt nyúlik el észak-déli irányban, mely színfoltok nyílvánvalóan a falu két házsorának emlékét őrzik. A kelet felőli színfolt hosszabb, a nyugat felőli rövidebb. Az utóbbinak északi végétől, mintegy 20 méter távolságban találtuk meg a falu templomának helyét.

A templom kelet-nyugati irányú, a házsorokhoz való viszonyából úgy látszik, hogy kelet felől volt a bejárata. A falu két házsorában 25-30 házat tételezünk fel. A föld elszíneződése, a hosszúkás színfoltok belső részein agyagos, vöröses-barna, a külső széleken sárga-sárga. A belső erősebb színfoltot valószínűleg az agyagból, vályogból készült házfalak pusztulása okozta, a külső sárgás elszíneződést pedig a házak körüli feltöltődéseknek, hulladékoknak tulajdoníthatjuk.

A falu két házsora között széles utcavonal húzodott el, mely a templom felé vezetett. A templom északi oldalától kb. 10 méterre a templomhoz tartozó egyházi épület (parókia) állhatott, az utcával párhuzamos irányban. Erre szintén a földnek kisebb területen, a házsorok helyével megegyező elszíneződése utal.

A templom a falu legmagasabb részén kisebb domb tetején állott. A kutatóárok metszetéből, melyet úgy ástunk, hogy a templom alapját észak-déli irányba vágta ketté a kelet felőli harmadnál, megállapítható volt, hogy az alapozást az alapgödörnek habarccsal kevert törmelék terméskővel való kitöltéssel készítették. Nemcsak a falaknak, hanem a templom belső részének is ilyen törmelélkes habarcsos alapja lehetett. Ebbe az alapba használhatták a falaknál nagyobb faragatban termésköveket is. Magának a falnak az alsó részét égetett téglából építhették. A falakat feljebb valószínűleg vályogból rakták. Erre utal az a tény, hogy sem terméskövet, sem égetett téglamaradványokat nagyobb számban nem találtunk.

Mivel a templom déli oldalánál volt nagyobb beépítetlen szabad terület, a temetkezés főként a templomdomb déli oldalában történhetett. Az északi oldalán csak közvetlenül a templom közelében találunk sírokat, melyek közül egyiket feltárás után fényképeztünk.

A sírok a déli oldalon igen zsúfoltan és rendezetlenül helyezkedtek el nagyjából kelet-nyugati irányban, fejjel nyugat felé. A templomtól délre, mintegy 4-6 méter távolságban a csontokat nem természetes helyzetükben, hanem sűrű rendszertelen halmazban találtuk, mely arra enged következtetni, hogy a több évszázad folyamán használt és megtelt temetőből a sírokat egy időben feltárták és a csontokat a templom mellett egy közös sírba "osciáriumba" temették el újra, másutt helyet adva újabb temetkezéseknek.

Sem a templom melletti feltárt sírban, sem a többi sírban semmiféle mellékleleteket, tárgyi emlékeket nem találtunk. Az ilyen melléklet nélküli temetkezés megfelel a középkori szokásoknak. Érintetlen síroknál durván faragott, ácsolt deszkakoporsó elporladt nyomai néhol felfedezhetők voltak. Elszórtan néhány kovácsolt vasból készült koporsószeget és egy darab fémgyűrűt találtunk.

A templom és a falu elpusztulásának körülményeire enged következtetni a templomhely területén talált bronz harangdarab, melyen égés és fém megolvadásának nyomai találhatók. E szerint elképzelhető, hogy a falu és templom tűzvész, vagy esetleg ellenséges portyázók gyújtogatásának áldozata lehetett. Mivel sem a falu, sem a templom nem épült újra fel, az utóbbi feltevés látszik valószínűnek, mert a falu életének teljes megszűnése, a lakosság végleges eltűnése csak háborús események következtében történhetett meg. Középkori falvaink nagy részének elpusztulására az 1596. esztendőre tehető, amikor a Buda felé felvonuló török sereg egy része és a krími tatár hordák a Duna-Tisza közét és a Tiszántúl egy részét is felperzselték és magát Halast is elpusztították. Feltehetően a pusztulás áldozata lehetett a régi Zsana falu is.

 

  

A zsanai lelkipásztorkodás

 

 

A Zsanapusztán lakók majdnem teljesen katolikusok voltak. Lelkük gondozását a kiskunhalasi katolikus papok látták el. Ekkoriban a szentmiséket az iskolákban tartották: Alsózsana, Felsőzsana, Alsóeresztő, Felsőeresztő, Kőkút, mind dicsekedhet ebben az örömben. Emlékezetesek az alsózsanai szentmisék, ahol két tantermes iskola várta a híveket. Általában negyedévenként voltak itt szentmisék. Alsózsanán általában már szombat délután megérkezett a pap, olykor kettő is, hogy délután a gyóntatást eltudják végezni. A tömeg ezeken a szentmiséken nem fért be a két tantermes iskolába, sokan kint rekedtek és az ablakoknál álltak, hogy bekapcsolódhassanak a szentmisébe. Akkor csak úgy nevezték "Szentmise a Zsanai iskolánál", mivel az Alsózsana elnevezést akkor kapta, amikor 1952-ben, mint községben megnyílt a "Központi iskola".

A szentmiséken résztvevők nagy létszáma függött az öregek hagyomány-elméletén: "oda el kell menni", azonkívül nem volt semmi összejöveteli hely, igen soknak kizökkenést jelentett a nehéz munkából és felüdülést.

A miséző lelkipásztorokat kocsival szállították ki Halasról és vissza, sőt egyes vallásos családok vendégül látták őket ebédre. Ezek közül említést érdemel Kovács B. József, aki 1950-ben hunyt el, az ő segítségére mindenkor számíthatott a lelkipásztori ügy.

 

 

A templomépítés gondolata

 

 

1932. év őszén Pusztamérgesen volt a majsai kerületi papság gyűlése. Szép verőfényben döcögött Halas felé a fiáker a 29 km-es úton, amikor a 15-ös dűlőhöz érve Dr. Kovács Vince esperes-plébános a mellette ülő Baranyi László hittanárnak, és Boskó Vilmos káplánnak ezeket mondta: "Ha egyszer a zsanai híveknek templom épül, azt itt kellene építeni". - tekintett kissé balra, ahol Király Gyönge Ábel homokdombjai szerénykedtek.

1945-ben Dr. Kovács László halasi ügyvéd felhívta a közben halasi plébánossá lett Boskó Vilmost - aki nem felejtette el egykori plébánosának indítványát - hogy özv. Gulyás Ferencné hagyatéki ügyében, amely szerint a hagyományozó Eresztőben 48 145 kateszteri hold birtokot hagyott, hogy abból templom épüljön. Mivel öt éven belül kell elkezdeni a templom építést, azért még azon évben kezdjék el.

Mégis más gondolatot kellett előbb megvalósítani: özv. Balogh Józsefné tanyaépülete állott a 15. dűlő szélén a szegedi út mentén, mellette 1300 négyszögöles telekkel, és azzal a kikötéssel, hogy 300 négyszögöl maradna a tulajdonosnak házhely gyanánt, a többit eladná, illetve elcserélné. A kiskunhalasi Egyházközség birtokát képezte a Kiskunhalas, Battyány u. 2. szám alatti ház, amelyet cserébe felajánlottak özv. Baloghnénak. A csere megtörtént. Bár a halasi ház többet ért, de a külső lelkipásztorkodás érdekében alkalmas volt özv. Baloghné Zsanapusztán lévő háza, hiszen a három legközelebbi iskola: Alsózsana 3 km, Alsóeresztő 4 km, Kőkút 3 km - a célt szolgálta.

Miután megtörtént a csere, és még ebben az évben (1945) meg kellett kezdeni a templom építését. Dr. Kovács László végrendeleti végrehajtóként belement abba, hogy szükségkápolna legyen a házból, ahogyan azt Baloghné akarta.

Így aztán a zsanai hívek közreműködésével, fuvarok és kézi segítség hozzájárulásával 1946 októberében megindult az építkezés. A kőműves munkája 800 Ft, az ács munka 350 Ft volt.

 

 

1947. május 11-én szentelték fel a szükségkápolnát. Boskó Vilmos plébános a szabadban misézett és mondott szentbeszédet 1500 résztvevőnek. Nagy volt az öröm. Sokan jöttek ki Halasról is. Utána 40 terítékes közebéd volt a lelkészi szobában.

 

 

A szükségkápolna felszentelése 1947. május 11-én

 

 

Egyházmegyénkben óriás volt akkor a paphiány, amit a főpásztor - Grősz József érsek - körleveleiben sokszor említett. Egyenlőre nem lehetett szó, hogy papot küldjön Zsanapusztára. A zsanaiak Bóna György útkaparót ajánlották harangozónak, az is került ide.

A szükségkápolna mellett volt a lelkészlakás, melyben egyenlőre pap nem lakott, hiszen nagy volt a paphiány. Később egy tanító házaspár költözött be, majd Szikoráék laktak itt. Később ismét üresen áll.

A szükségkápolnában tartották a szentmiséket az atyák. Juranits Péter pusztamérgesi plébános, majd később László József kígyóspusztai plébános. Kiskunhalasról is jöttek ki atyák misézni. Éveken keresztül ment így a lelkipásztori munka.

Király Gyönge Ábel gazdálkodó két kateszteri holdat ajándékozott az új templom céljára. Ez most is a templom és a templomkert területe. (Király Gy. Ábel 1962-ben halálakor díszsírhelyet kapott a kiskunhalasi temetőben). 1948. május 2-án helyezte el ünnepélyes keretek között Boskó Vilmos esperes-plébános a kis templom alapkövét. Megindult a munka. Hossza 22 m és 85 cm, szélessége 7 m.

A költségeket az eresztői 48 hold, 145 négyszögöl Gulyásné féle birtok eladása fedezte volna. De a birtok eladására nem került sor. Bodogláron is volt egy Krammer féle templomépítési alapítványi birtok. Ezt a 45 kat. hol területet lehetett eladni, 30 000 Ft-ot kölcsönbe kapott az épülő zsanai templom. A zsanai hívek körében is folyt a gyűjtés, amely 10 000 Ft-ot eredményezett. A fáradozásért Boskó Vilmos esperes-plébánost, és Oláh Antal káplánt illette az elismerés. Ezután eladásra került még Alsóbalotán egy 26 kat. hold birtok. Ezekből a befolyó összegekből sikerül fedezni a templom építését.

Elkészültek a falak, tetőszerkezet cseréppel befedve, a torony félkészen, ajtó, bejáró, kórus nélkül vesztegelt, miután nem volt elegendő pénz hozzá. A későbbi években került eladásra a volt zárda, amelyből sikerült a templomot befejezni. A volt zárda 20 000 Ft-ért kelt el.

Menczer Henrik egyháztanácsos, kiskunhalasi építőmester készítette 80 000 Ft-ért. Azonban a munka folyamán felmondta iparjogát és Pestre ment munkába. Tervei megvoltak, amelyeket más építőmesterek kiviteleztek.

Sajnos nem lehetett megfelelő gerendát kapni, sem palát, vagy ami fontos lenne a pala alá: kátránypapírfedés. Ezt a gerenda gyengeségét szenvedte meg később a templom, mert túlterhelten a homokra épült laza épület 1953-ban már kezdett szétnyílni. A befejezés előtt, még 1952-ben felajánlottuk a szükségkápolnát bolthelységnek. Ellenértékben anyagbeszerzést kaptunk. Ekkor épült meg a torony, a mennyezet és a külső vakolás. Végre elkészült a templom.

Mint minden nagy dolognál, az ördög beleszól. Itt is! A kőkúti iskola közelében lakott a hagyományozó Gulyásnénak egy közeli rokona, aki mikor megtudta, hogy Király Gy. Ábel telkén épül a templom, aláírásokat gyűjtött és a panaszlevelet elküldte Mindszenty József bíboros, hercegprímásnak. Tekintve, hogy váci egyházmegyei ügyről volt szó, az Esztergomi Főegyházmegyei Hatóságtól, a Váci Egyházmegyei Hatósághoz került. Kellően megindokolva, hogy "nem Pusztamérgesnek épül a templom" - az Egyházmegyei Hatóság Boskó Vilmos esperes-plébánosnak adott igazat.

A volt szükségkápolnát először kultúrcélokra használták. 1953-ban bérbe adtuk a Földműves Szövetkezetnek. Miután kikerült a kápolnából a kultúr-élet, sor került a lelkészlak államosítására. 1956-ban sikerült visszakapni. 1957. márciusában Major István halasi káplán kapott kápláni megbízatást Zsanára, de csak az átalakítás után, 1957. május 1-re költözött ki. Major István működése szerencsés volt a hívek felé. Így azután olajkerítést ültettek, szőlőt, gyümölcsfákat telepítettek.

Sor került hamarosan a templom kikövezésére is (kockalapok), eddig lévén csak betonpadozat. A kimaradó kockalapokból kikövezték a harangozói lakást is.

Az említett falrepedések a templomon olyan méretűek voltak, hogy az egész tetőszerkezetet kellett lebontani. A falakat támpillérekkel kellett ellátni, betonkoszorúval körülépíteni és a cseréptető szerkezet helyébe pala tető került. Itt is hiányok mutatkoztak. A faszerkezet befedése után elmaradt a kátránypapírfedés  és a palát csak úgy szegezték rá. Sajnos ezt a templom e sorok írásakor is megsínyli, mert a téli hófúvások annyira belepik a templom padlását, hogy az idő enyhítésével a mennyezet átnedvesedik; 1962. márciusában valóságos "esőzés" volt a templomban.

1958-ban szerveződött 1873/1957. sz. püspöki leiratra a zsanai templomgondnokság. E tavaszon, miután a templomot az említett módon tatarozták, húzták be a bergmann-csöveket, megépítették a kórust, a templomot almazöldre festették ki. A lelkészlak udvarán fáskamra épült, és illemhely. E munkálatok 81 000 Ft-ba kerültek.

1959. karácsonyára a kétfülkés gyóntatószék, az addig kényelmetlen zárdai rácsos térdeplő helyett, amit addig kellett gyóntatásra használnunk.

1960-ban egy kis rádióasztalka, 195 Ft-ért vételár gyanánt került a szentélybe ampolna-asztalnak. Ugyancsak ebben az esztendőben egy amerikai egyházközség ajándékozta meg a zsanai templomot. 1 db fehér Borromei kazulával, ugyanilyen vecsernyepalásttal és vélummal. Kaptunk még egy zöld és egy használ piros kazulát. Ajándéknak is nagyon megérte, mert 730 Ft vámot kellett a templomnak fizetnie. Volt még egy liturgikus mintájú nagy oltárterítő, és egy cingulus.

1961. húsvétjára készült el egy fehér Boormei-hez hasonló kazula, amelyet Mike Elza halasi sekrestyésnővér készített el. Házi munka által 1170 Ft-ba került.

1962-ben kapta a templom szép ékesítését, a villanyt. Miután a községbe bevezették november 4-re, a templomban is kigyulladt december 6-án, a hajnali misén. Fénycsővilágítást találtunk a legjobbnak, tekintve, hogy kevesebb energiát fogyaszt, ezenkívül a fénye is sokkal tökéletesebb, mint az izzólámpáé. 6500 Ft-ot fizettünk ki a villanyszerelő KTSZ-nek, az Áramszolgáltató Vállalatnak pedig 2560 Ft-ot a bekapcsolásért és a két csatlakozó vezeték oszlopért.

Itt meg kell emlékeznünk és köszönetet mondanunk Udvari Tamás VB elnöknek, aki jóindulatával az Áramszolgáltató Vállalatnál kieszközölte a hálózat bővítését a két csatlakozó oszloppal. Így került be a villany a kis tanyai templomba, és folyományaként karácsonyfalámpák égtek a fenyőfákon a szentélyben. A kóruson a harmóniumra hősugárzó került, amely a téli hidegben kellemessé teszi a kántornak a hideg játékasztal billentyűit.

A templom miseborát 1959. óta Seres Ágnes nevű kiskunfélegyházi születésű, kókai lakos tisztes idős hölgy adta ajándékba.

 

 

A papság

 

 

Zsana eddig úgyszólván csak futólag látta az egyházi elöljárókat, lelkészek gondozóit, akik csak ténykedésre érkeztek, s miután az elvégezték kocsira ültek és eltávoztak. Akkor kezdtek a papságról a szokásos népszokással bírálni, amikor papjuk közöttük lakott már és velük élte életét. Első kihelyezett lelkész Major István volt. Általában szépen dolgozott, szellemes mondásaival még ellenfeleinek is torkára forrasztotta a szót. A templom kikövezése, szőlőtelepítés fűződik nevéhez. Sajnos egyik közeli szomszédjának magára vonta gyűlöletét - noha igazságtalanul -, mivel kutyával zavartatta ki a templomkertet feldúló malacokat. 1959 tavaszán egy kis teára hívta meg baráti körét, amiről ellenfelei tudomást szereztek, és rosszindulatúlag hívták fel szintén ellenségének Erdősi István tanácselnöknek figyelmét. Az esti sötétben kívülről figyelte a vendégeket és ugyancsak rosszindulattal jelentette felettes hatóságainak, hogy a pap "Klubbot tart". Egybe előadta kívánságát, hogy örülne, ha május 1-re már eltávolítanák őt a községből. Három napon belül el kellett távoznia Zsana községből. Helyébe disponálta a püspöki helynök Szalontai Károly albertirsai hitoktatót - e sorok íróját. E sorok írásakor már az 50. hónapot töltöttem itt.

Az 1960. évi népszámlálás szerint Zsanának 2103 lakosa van, 71-el fogyott a megelőző népszámlálás óta (1949), mert akkor 2177 volt a lélekszám. 597 lakóháza van, belterületben 92 lélek, külterületben 2011.

1961-ben osztották fel Zsanát 5 kerületre.

1959-ben az Új Ember katolikus hetilap először 5, majd 12, illetve 20 példányszámban jár hetenként Zsanára. A hittant valaha a tanítók tanították.

Hittanosok létszáma 1957-ben: Központi Iskola: 2 alsótagozatos kislány. 1959-ben a Központi Iskolában 5 alsótagozatos és 12 felsőtagozatos. Alsózsanán: 15, Alsóeresztőn 4; Felsőzsanán: 8 a beiratkozott hittanosok száma.

A vasárnapi két szentmisén 120-140 ember fordul meg. Összesen 5 család minden tagja jár rendszeresen szentmisére.

1960. Szentcsalád vasárnapja: szombatról vasárnapra virradó éjszaka annyi havazott, hogy a föld éppen csak megfehéredett: Már 8 óra is elmúlt, egy lélek sincs, akinek misézzem. Fél 9-kor jött egy lány, és egy közeli férfi. Ekkor csak a nagymisét mutattam be. A következő vasárnap eléggé hideg volt, csak egy család jött el 6 km-ről. Megvártuk a nagymisét. Két vasárnap is volt, hogy hívek híján nem volt szentmise.

 

 

Statisztikák

 

 

Év	Keresztelés Férfi          Nő		Áldozás	Elsőáldozás	Tanyai misén áldozók
1959	17	20	1000	12	ismeretlen
1960	18	17	2100	67	382
1961	13	12	2900	49	235
1962	9	14	2200	nem volt	113

 

 

Év	Házasságkötés	Betegellátás	Halálozás		Szentségek nélkül
			Férfi	Nő	Férfi	Nő
1959	18 (Mind Halason)	21	4	4	2	2
1960	2	21	11	4	7	2
1961	6	22	9	7	4	2
1962	5	30	10	6	5	1

 

 

A tanyai szentmisék

 

 

Három iskolánál szoktunk szentmisét bemutatni az iskolai év folyamán. Felsőzsana 17 km, Felsőeresztő 14 km, és a zsanai területeken kívül eső, Kiskunhalashoz tartozó Alsószálláson. Felsőszálláson a legutóbbi időkben évi 5 szentmise volt, Alsószálláson 10, Felsőeresztőben, miután 1961. október 30-án megszűnt az iskola, azóta nincs szentmise.

 

 

1963. május 12-én 45 gyermek járult először szentáldozáshoz.

1963-ban a templomban nem volt lelkigyakorlat. Az elmúlt év karácsonyára szép Betlehemmel gazdagodott a templom, húsvétra pedig Úr-sírkorpusszal és feltámadt Jézus szoborral. Az idei nagyszombaton volt meg a szükséges liturgikus felszerelések meglévén a teljes szertartás - keresztvízszentelés kivételével, először gyulladt ki a húsvéti gyertya is.

1964. augusztus 18-án e sorok íróját Tiszakürtre küldte az Apostoli Kormányzó. Ezennel átadom a zsanai lelkipásztorkodást Kiss Béla atyának 1964. szeptember 1-jén.

 

 

A Historia Domust 1964-ig írta és vezette:

           Szalontai Károly

      plébános

   (1960-1964)